A hétvégét javarészt Gyirmóton, a Nemzeti Vágta regionális fordulója alkalmából szervezett rendezvényen töltöttük, minthogy az idén nyáron harmadik alkalommal sorra kerülő versenyt már helyi selejtezők is megelőzik.
Maga a verseny számtalan vitát gerjesztett mind lovas, mind pedig hagyományőrző körökben, elsősorban annak kapcsán, hogy az alapvetően a lovaglás népszerűsítésére létrehozott vetélkedés, a többszörösen módosított szabályokkal, versenylovakkal induló profi zsokékkal valóban eléri-e a célját. Én inkább a szkeptikusok táborát erőssítem, úgy érzem, az alapvetően jó kezdeményezést alaposan elrontották azzal, hogy -talán a média, a szponzorok, vagy a látványosság kedvéért- lehetetlenné tették amatőr versenyzők és hazai lófajták eredményes szereplését.
Ugyanakkor ezek a hibák a helyi fordulóban nem domborodtak ki annyira, hiszen itt “kicsiben”, inkább volt esély arra, hogy a lényegre, a lovas hagyományra helyeződjön a hangsúly, emellett a településeknek is lehetőségük nyílt bemutatkozni, illetve a fő futam mellett egyébb versenyszámokban is megmérkőzni egymással.
Mi mindkét nap, a reggeli sátorállítástól az esti sátorbontásig kint voltunk és úgy érzem, megfelelően képviseltük községünket. Több versenyszámban is elindultunk (pónivágta, traktoros, kötélhúzás, falu ördöge, íjászat), és előkelő helyezéseket is értünk el. Mindezek mellett korrekt kiállítási anyaggal mutattuk be a falu nevezetességeit, ezért külön köszönet illeti a két nap során velünk tartó kiállítókat.
Le kell vonnunk azonban bizonyos következtetéseket is. Tény, hogy nem sikerült megmozdítani a falut, a többség nem is tudott arról, hogy Győrladamér is indul a vágtán. Számtalan jó példát láthattunk, a teljesség igénye nélkül Écset, Kónyt, vagy Lipótot említhetnénk, mely településekről népes szurkolótábor is érkezett. Másik fájó pont a záró kultúrális program körüli herce-hurca. A “falu színeiben” fellépő Lengyel Dulcinea és társainak népdalcsokra ismét szépségesre sikeredett és megmentett minket attól a szégyentől, hogy nem tudunk valami értékelhető produkciót felmutatni. De hívhatjuk-e mindig őket, lehetnek-e mindig ők a megoldás és egyáltalán, nem elkeserítő-e az a kitöltetlen űr, mely a faluban a szervezett hagyományőrzés tekintetében mutatkozik. Komoly feladataink vannak e téren, mindenkinek akit zavarnak a fent felsoroltak. Nem egymásra kell mutogatnunk, vagy homokba dugva a fejünket megpróbálni észre sem venni a problémát, hanem szembefordulni a széllel, nekifeszülni és elindulni a helyes irányba.
