Ladoméri Tanya

Valóban eltűntünk kicsit. A Búcsú után szusszantunk egyet, majd belevetettük magunkat a “birtok” körüli teendőkbe. Területet rendeztünk, befejeztük a kerítést. Nagyjából meghatároztuk a veteményes helyét, sőt mellé gyümölcsfákat ültettünk és még mogyoróbokrokat is telepítettünk. A héten elkészült a kis teljesítményű öntözőkút, mely a tavaszi munkák során nagy könnyebbséget jelent majd. “Norton” kútfejet álmodtunk meg rá, mely nem csak a szivattyúzást, de a kézi pumpálást is lehetővé teszi, így nem kell berregni minden egyes vödör vízért.

Joggal merülhet fel az olvasóban a kérdés: mi lett a nagy tervekkel? Építkezés, vendégfogadás stb… Nos, kénytelenek voltunk lassítani egy kicsit a tempón. Mind a rendezési terv körüli hercehurca, mind pedig az egyes kivitelezőktől kapott árajánlatok (melyeket áttekintve rá kellett döbbennünk, hogy mennyire alulbecsültünk bizonyos költségeket) a “rohamtempó” visszafogására szorítottak minket. Bizony ráeszméltünk, hogy bármennyire is elcsépelt a “lassan járj, tovább érsz” közhely, legalábbis megfontolandó, így mi is ehhez tartjuk most magunkat.

Így viszont rengeteg idő szakadt a nyakunkba, tehát az elkövetkező napokban -a Kisalföld Vágtán is velünk tartó- Kálmán bácsi segítségével megpróbáljuk befogatolni a két shetlandit. Komoly elvárásokat támasztottunk a minitáltosokkal szemben, reméljük nem okoznak csalódást.  Mellette mi magunk is komoly önképzésnek szeretnénk alávetni magunkat, elsősorban szövés, kosárfonás és fafaragás területén. Az eredményeinkről természetesen be fogunk számolni.

A harmadik. Szinte hihetetlen. Mintha csak pár napja lett volna, hogy kisfiúnk keresztelőjén megemlítettük Ferenc atyának az ötletünket: csináljunk valamit a templom búcsúünnepén. Valamit ami más mint a szép lassan sorvadó ringlispires, céllövöldés csinadratta. Valamit, ami nem ez utóbbi ellen, inkább mellette, mintegy kiegészítve azt, kínálna ünneplési/kikapcsolódási lehetőséget, vagy csak alkalmat az együttlétre a falunkbelieknek. Hogy ez sikerült-e, azt a rendezvényünkre évről-évre kilátogatók tudnák megválaszolni.

Természetesen idén is számos váratlan és nem éppen váratlan nehézség merült fel a szervezés során. Vegyük például a már-már kiszámíthatóan kiszámíthatatlan időjárást (némi képzavarral élve), mely miatt előzetesen sokat fájt a fejünk. Sokat variáltunk a programokon, az esetleg meghívandó fellépőkön is, de szűkös költségvetésünk okán végül lemondtunk a “drágább” mutatványokról. A rendezvényre beharangozott egyetlen “különleges” műsorszámot, kedves barátaink lovasbemutatóját a sok eső miatt az utolsó napon kellett törölnünk.

Persze mint eddig minden évben, ezúttal is kaptunk támogatást “odafentről”, így vasárnap délutánra nagyon szép időnk lett. Három óra után kedves vendégeinkkel kivonultunk a templomkertbe, és elrendeztük a szokásos kellékeket. Felcsendült a népzene, mintegy hívogatva a falu apraját és nagyját. Hamar összegyűlt a búcsúi sokadalom, s mindenki remek hangulatban vetette bele magát  a már megszokott, valamint az ez alkalommal debütáló játékok, fejtörők és erőpróbák illetve kézműves foglalkozások színes kavalkádjába. Többen süteményekkel járultak hozzá a búcsúi lakomához, mások a gyermekeknek szánt búcsúfia ajándékokat szaporították kedves apróságokkal. Bizony, jó társaságban repül az idő, hát hamar ránkesteledett.

Hálás szívvel gondolunk minden kedves barátunkra, aki velünk töltötte ezt a néhány órát, különösképpen azokra a sokakra, akik ilyen-olyan módon segítettek abban, hogy ez a rendezvény ismét sikeres legyen. Értük is, a magunk öröméért is, megérte a belefektetett munkát. És, hogy az ilyenkor kötelező mondattal zárjuk ezt a bejegyzést:

Jövőre ugyanitt!

Képek a III. Templomkerti Búcsúról

Tegnap lehelyeztük az első kerítésoszlopokat az udvar köré. Így a falu felé eső egy hektáros terület három részre, a majdani gyümölcsös, az udvar és a legelő területére lett bontva. A legelőn túli nagy terület megmaradt egyben és eredeti -szántó- funkciójában. Az oszlopok felállítása egyébként viszonylag gyorsan ment, ami macera volt, az inkább az akác lábak beszerzése, majd az egyes lábak előkészítése körül fordult elő. A mai nap során -úgy tervezzük-  lerakjuk az utolsó oszlopokat is, holnap pedig, ha minden igaz, mehetünk Ásványráróra a vadhálóért.

Ami a terveket, az építési engedély illetve az egyéb engedélyek körüli hercehurcát illeti, elmúlt egy hónap alatt számtalanszor megfordult velünk a világ. Már az építésügyi hatóságnál is akadtak kifogások és ezek csak szaporodtak az ÁNTSZ-szel és a Főállatorvosi Hivatallal való egyeztetés nyomán. És még hol a vége?

Végül, hogy szabad perceinkben se unatkozzunk, a mai naphoz egy hónapra itt a Búcsú. A délutáni templomkerti rendezvény programját nagyjából megálmodtuk, de a munka dandárja még hátravan.

Hihetetlen, de az elmúlt vasárnap sor került az első kaszálásra a legelőn. Nem vártunk sokat tőle, egyelőre nem is a széna betakarítása volt a cél, de a százöt kockabála melyet végül behoztunk a tanyáról,  kellemes meglepetést okozott nekünk. Végülis, ha a jövőben -ahogy azt megálmodtuk-  a jelenleg két pónis lóállományunk termetesebb paripákkal gyarapodik, minden szál szénára szükségünk lesz.

Szombaton -immár másodszor- megtartottuk a templomkerti Szent László napi ünnepet. A hosszas szervezésbe többen is bekapcsolódtak s nagy segítségünkre voltak a vásárlásban, a pakolásban, a főzésben vagy éppen a játékok “karbantartásában”.

A nagy napon délután kettő körül vonultunk ki a “terepre” ahol Attila (Gabalyda / Medve) már össze is állította a tavaly is jól bevált mobil színpadot. Megérkezett a szakácsunk  -akire végtelen hálával gondolunk, hogy megmentett bennünket, az esetleges felsülés lehetőségétől- és menten munkához látott. Három óra körül szállingózni kezdtek a vendégek és hamarosan hatvan fős “tömeg” verődött össze. Hogy ez sok-e vagy kevés, azt nehéz eldönteni. Nem mondom, hogy nem számítottunk többre. Mégis remek dolog, hogy ennyi ember gondolta úgy, hogy itt tölti a szombat délutánját. A programok sorát öt órakor Páli Hajni nyitotta meg egy csodaszép Szent László dícsérettel, majd Ferenc Atya folytatta tavalyi előadását szent királyunkról. Az előadás után -szintén már-már hagyományként- a Táltosok Fiai zenekar adott koncertet.  Közben a gyerkőcöknek lehetőségük volt kipróbálni a felvonultatott népi játékokat, valamint az ügyesebbek elkészíthették Szent László pénzét. A tekintélyes adag pörkölt is elkészült, melyet a koncert végeztével moldvai furulyazene kiséretében fogyaszthattak el a megjelentek. A nyolc órás harangszó és az érkező szúnyogsereg vetett véget a mulatságnak.

Így, három nap elteltével elégedetten tekintünk vissza a szombat délutánra és hálás szívvel gondolunk arra a sok emberre, akik támogatásukkal lehetővé tették, hogy létrejöjjön, illetve, hogy ilyen színvonalú legyen ez a rendezvény. A tanulságokat, tapasztalatokat folyamatosan összegezzük, átbeszéljük s ezeket számon tartva tekintünk előre a jövő évi Szent László ünnepre.

További képek a rendezvényről

A hétvégét javarészt Gyirmóton, a Nemzeti Vágta regionális fordulója alkalmából szervezett rendezvényen töltöttük, minthogy az idén nyáron harmadik alkalommal sorra kerülő versenyt  már helyi selejtezők is megelőzik.

Maga a verseny számtalan vitát gerjesztett mind lovas, mind pedig hagyományőrző körökben,  elsősorban annak kapcsán, hogy az alapvetően a lovaglás népszerűsítésére létrehozott vetélkedés, a többszörösen módosított szabályokkal,  versenylovakkal induló profi zsokékkal valóban eléri-e a célját. Én inkább a szkeptikusok táborát erőssítem, úgy érzem, az alapvetően jó kezdeményezést alaposan elrontották azzal, hogy -talán a média, a szponzorok,  vagy a látványosság kedvéért- lehetetlenné tették amatőr versenyzők és hazai lófajták eredményes szereplését.

Ugyanakkor ezek a hibák a helyi fordulóban nem domborodtak ki annyira, hiszen itt “kicsiben”, inkább volt esély arra, hogy a lényegre, a lovas hagyományra helyeződjön a hangsúly, emellett a településeknek is lehetőségük nyílt bemutatkozni, illetve a fő futam mellett egyébb versenyszámokban is megmérkőzni egymással.

Mi mindkét nap, a reggeli sátorállítástól az esti sátorbontásig kint voltunk és úgy érzem, megfelelően képviseltük községünket. Több versenyszámban is elindultunk (pónivágta, traktoros, kötélhúzás, falu ördöge, íjászat), és előkelő helyezéseket is értünk el. Mindezek mellett korrekt kiállítási anyaggal mutattuk be a falu nevezetességeit, ezért külön köszönet illeti a két nap során velünk tartó kiállítókat.

Le kell vonnunk azonban bizonyos következtetéseket is. Tény, hogy nem sikerült megmozdítani a falut, a többség nem is tudott arról, hogy Győrladamér is indul a vágtán. Számtalan jó példát láthattunk, a teljesség igénye nélkül Écset, Kónyt, vagy Lipótot említhetnénk, mely településekről népes szurkolótábor is érkezett. Másik fájó pont a záró kultúrális program körüli herce-hurca. A “falu színeiben” fellépő Lengyel Dulcinea és társainak népdalcsokra ismét szépségesre sikeredett és megmentett minket attól a szégyentől, hogy nem tudunk valami értékelhető produkciót felmutatni. De hívhatjuk-e mindig őket, lehetnek-e mindig ők a megoldás és egyáltalán, nem elkeserítő-e az a kitöltetlen űr, mely a faluban a szervezett hagyományőrzés tekintetében mutatkozik. Komoly feladataink vannak e téren, mindenkinek akit zavarnak a fent felsoroltak. Nem egymásra kell mutogatnunk, vagy homokba dugva a fejünket megpróbálni észre sem venni a problémát, hanem szembefordulni a széllel, nekifeszülni és elindulni a helyes irányba.

További képek a Kisalföld Vágtáról

Szerdára elkészültek az épület tervei, azóta azokat csodáljuk. Legszivesebben közzétenném itt valamennyit, főképp a csodaszép látványterveket, de ez afféle “nemmutibakészült” dolog. A képekre tehát várni kell a megvalósulásig. A tervező mindenesetre úgy kalkulált, két hét múlva beadhatjuk az építési engedély kérelmet, hogy azután egy-két hónapig várakozzunk az elbírálásra.

“Be sok eső, be sok sár,
be sok kislány megcsalt már!…”

A népdal első sora most ránk is igaz,  a folyamatos esőzés miatt pár napig nem jutottunk ki a birtokra. Nem csak mi, a munkagép sem, mely a tereprendezésre volt beígérve az elmúlt hétvégére. Így nem tehetünk mást, csodáljuk a természet lenyűgöző erejét, mellyel visszahódítja a februárban kitisztított utat és megpróbálunk leszervezni egy újabb időpontot a “takarításra”

Bármilyen őrjítő, napjaink leginkább várakozással telnek. Ráadásul tisztában vagyunk azzal is, hogy még hónapok kérdése, míg az építkezésnek valóban nekirugaszkodhatunk. Egyelőre a tervezés stádiumában toporgunk, mellette pedig egy másik szállon a földterület besorolása körüli ügyek zajlanak. Ez utóbbival kapcsolatban tegnapelőtt számunkra kedvező határozatot hozott a település képviselőtestülete.

Gyakorlati tennivaló hiányában úgy döntöttünk, a szombati napra szabadságot veszünk ki és csatlakozunk a Magyar Évezredek által szervezett kiránduláshoz. Nem bántuk meg, remek időben, jó társaságban járhattuk be a Pénzesgyőr és Bakonybél közötti túraútvonalat.

Képek a bakonyi kirándulásról