Annyiszor feküdtünk neki, hogy életet leheljünk a honlapba – ami szép és jó és bárki elérheti -, valahogy mégis mindig felülkerekedett a gyorsaságra, egyszerűségre, az azonnal megjeleníthetőségre való törekvés, azaz maradt a facebook megosztás. Az talán bocsánatos bűn, hogy nem írunk mindennap terjedelmes értekezéseket az egyesület aktuális dolgairól, és lássuk be, a befogadó közeg is inkább a rövid, érthető (nem utolsósorban az egyszerűen véleményezhető vagy megosztható) tartalmak felé nyitott. Ahogy a mindennapi életünket, úgy az internetes kommunikációnkat is az azonnali impulzusok egymásutánisága határozza meg. Írjon a fene három mondatnál többet, elvégre nem a Csendes Dont várják tőlünk, csak pár jó képet, lehetőleg minél kevesebb szöveggel.

Ezzel le is tudhatnánk az ügyet és hagyhatnánk elkallódni ezt a jó kis oldalt, meg a régi bejegyzéseket. A hétvégi tanyabúcsúról a közösségi médiában már megosztottuk a képeket, örvendeztünk és hálálkodtunk, ennyi, pont. Ki kíváncsi többre?

A vasárnap tapasztaltak alapján úgy tűnik sokan. Sokan szántak időt – egy, két, három vagy akár több órát – arra, hogy ott legyenek velünk a tanyán. Nem csak ott voltak, jelen voltak. Beszélgettek, nevettek és kérdeztek. Kérdezték, hogy mi ez a rendezvény? Ki szervezi? Miért nem kell fizetni? Honnan vannak a játékok? Ezek és az ezekhez hasonló (talán fel sem tett) kérdések azok, amelyek megválaszolására nem elég egy rövid poszt. Ez az ami létjogosultságot ad ennek az oldalnak is. Hogy azok a dolgok, amelyek érdemesek rá, többet kapjanak három mondatnál. Hogy igenis foglalkozzunk az egyesület mindennapjaival. Akár a múltjával is. Sikereivel és kudarcaival. A rendezvényeivel. Azzal, hogy a búcsú azért ingyenes, mert sokan támogatnak minket. Munkával. Egy százalékkal. Felajánlással. Jókívánsággal.

Vasárnap egy pár percre egy asztalnál ültünk a szomszédunkkal. Közöttünk azok a fából készült ördöglakatok, amiket sok évvel ezelőtt Ő készített nekünk, még talán azelőtt, hogy ez a honlap megszületett volna. Ahogy az évek során mindig, most is sok vidám pillanatot szereztek a búcsúlátogatóknak, és biztos vagyok benne, hogy még sokáig nyúzzuk őket. Talán egyszer megérdemelnének egy külön bejegyzést. Mindenképpen többet három mondatnál. Itt. A honlapon.

A téma -a honlap feltámasztásához- a lábaink előtt hever. Tény, hogy a közösségi médiában gyorsabban, egyszerűbben tudjuk megosztani az aktuális (pár soros) híreket, bejegyzéseket amelyek talán több emberhez is jutnak el, mint ezen az oldalon keresztül, de ha valami, hát a tanyabúcsú megérdemli, hogy bővebben foglalkozzunk vele.

Kilencedik alkalommal veselkedtünk neki, hogy a búcsúi délutánon tartalmas, értékes programokra csábítsuk a falubelieket, de hiába sikerült valamennyi  – hatszor a templomkertben, egyszer az iskolában, tavaly pedig már a tanyán megrendezett – összejövetelt többé-kevésbé sikeresen lebonyolítanunk, idén szeptember elején ugyanazokkal a kérdésekkel szembesültünk mint annak idején, az első alkalmat megelőzően.

Az, hogy hol, a tavalyi alkalom után nem volt kétséges, hiszen mindig is az volt a cél, hogy a tanyát egyfajta közösségi térré tegyük, többek között pont a búcsúi összejövetelhez hasonló rendezvények megszervezésével. Igaz, a tanya egyelőre csak háttere, színhelye nem pedig szerves része az eseménynek, de folyamatosan fejlesztjük, melynek vannak látványos és kevésbé látványos momentumai. Az eredmény pedig -reméljük- nem marad el.

Mit, hogyan, kikkel, kinek? Az első háromra meglepően hamar választ kaptunk. Sokan – sok ötlettel és ami még fontosabb tettekben megnyilvánuló segítő szándékkal kerestek meg minket és mire a búcsúi hétbe léptünk, nagyjából össze is állt minden.

Azt, hogy kinek szól a rendezvény,  egy kicsit nehezebb meghatározni. Hiszen az előzetesen -az interneten, vagy az iskolai hirdetéseken keresztül – megszólított közönség nem feltétlenül egyezik az ilyen jelegű rendezvényekre nyitott réteggel, mégis örömmel mondhatjuk, hogy noha szokás szerint a gyerekek tették ki a látogatók többségét, minden korosztály képviseltette magát.  

Sokan jöttek, annak ellenére, hogy néhány év után ismét volt “igazi” búcsú is a faluban, hiszen -és ez az első években is így volt- a két rendezvény nem konkurenciája egymásnak. A korábbi évekhez képest több játék, és jóval több kézműves foglalkozás várta az érdeklődőket, akik az egyes “állomásokon”  megfelelő számú pecsétet összegyűjtve az elkészített játékok, díszek, festmények mellett még búcsúfiát is választhattak maguknak és – a cukrászmesterségben mesterfokon teljesítő ladaméri asszonyok jóvoltából -  sütemények garmadáját kóstolhatták végig.

Köszönjük mindenkinek, akik megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel és külön köszönet illeti azokat, akik valamilyen módon (tombola, vagy süteményfelajánlással, sátorépítéssel vagy foglalkozásvezetéssel) hozzájárultak a rendezvény sikeréhez!

Az elmúlt pénteken újabb premiert tudhat maga mögött az egyesület. Régóta terveztük, hogy meghívunk általunk érdekesnek, értékesnek ítélt embereket, az ő előadásaikon keresztül bemutatva, ismertetve bizonyos dolgokat, legyen az számunkra fontos törekvés, elv, vagy értékrend.

Merész álmainkban komplett előadássorozatok szerepeltek, de a szervezés nehézkessége, a potenciális előadók szűk köre, illetve a velük való egyeztetés körülményessége visszatérített minket a valósághoz. Az elmúlt időszakban megkeresett emberek közül akadt aki nem is reagált a felkérésre, volt aki volt aki válaszolt ugyan, ám csak csillagászati összegekért lett volna hajlandó eljönni hozzánk, és volt olyan is akivel megtaláltuk a közös hangot. Ez utóbbiak közé tartozott Csepin Péter.

Talán 2010-ben került a kezembe Péter első könyve, a Rodostó felé vezetett Rákóczi emléktúrát feldolgozó Lakásunk volt paripánknak háta című úti beszámoló. Teljesen magával ragadott annak az életformának a leírása, melynek létezéséről korábban is tudni véltem, s most, egy ilyen hitelesen, őszintén és egyben szórakoztatóan megírt történeten keresztül szinte magam is részese lehettem. Hamarosan megjelent a Portugáliáig vezetett zarándokutat feldolgozó Vetett ágyunk kemény nyeregkápa majd végül a Kazahsztánból való hazalovaglással foglalkozó Ettünk és aludtunk vérmocskolta nyergen címet viselő könyv is. Ez utóbbi beszámoló tárgyául szolgáló túrát, az interneten szállingózó információkon keresztül már élőben is követni próbáltam.

Utóbb volt szerencsénk Péter két előadásán is részt venni, először Győrben, majd 2011-ben Kunszigeten, melyek példáján felbuzdulva mi is tervezni kezdtünk egy Győrladaméron tartandó alkalmat. Alig három év kellett, hogy összejöjjön.

A hosszú várakozás persze nem az előadón, inkább rajtunk múlt. Az egyesület még mindig alig öt éves, az első szárnypróbálgatások idején más célok, más jellegű rendezvények felé fordult a figyelmünk. Az elmúlt egy-két év volt az, mikor már feszegetni kezdtük saját határainkat és egyre újabb programokkal színesítettük a „repertoárunkat”. Mikor végre az előadások is szóba kerültek, és Csepin Pétert megkerestük, ő -noha saját bevallása szerint nem nagy „e-mailező”- elég hamar, és ami a legfontosabb pozitívan reagált. A következő levélváltások során javarészt letisztáztuk a részleteket, és néhány katonásan rövid, néhol sejtelmes volta ellenére is határozott sorban megkaptuk a várt választ: „ott leszek”. Megkezdtük a rendezvény hirdetését, plakátoztunk szórólapoztunk, és néhány embert sikerült is elérnünk. Pénteken este “huszonegynéhány” érdeklődő várta Péter érkezését.

Az általunk választott téma a tíz évvel ezelőtti Santiago de Compostela felé vezetett vállalkozás volt, erről hallhattunk beszámolót, láthattunk vetítést az iskola aulájában. Nehéz lenne visszaadni, az ott, valamint az előadást követő beszélgetés során szerzett élményeket, én úgy gondolom, a jelenlévők nem bánták meg, hogy eljöttek. Az előadó közvetlensége, a belőle áradó természetesség, valamint az általa képviselt -fogcsikorgatás és melldöngetés nélküli- hazaszeretet, melyhez szinte magától értetődően társul az élet szeretete és tényleges megélésének öröme, olyan atmoszférát kölcsönöztek az estének, mely után szinte természetesnek tűnik, hogy ha több előadást nem is rendeznénk, Csepin Péterre minden évben lenne – és reméljük lesz is – egy alkalmunk.

Kérjük, hogy adója egy százalékának felajánlásakor gondoljon a Ladoméri Tanya Egyesületre!

Az így befolyó összeg nagyban hozzájárul  ahhoz, hogy szélesítsük rendezvényeink körét, színesítsük, gazdagítsuk azok programját.

Számítunk a támogatására!

ado-egy-szazalekrol-rendelkezo-nyilatkozat-doc

Repülnek a hónapok, ami azt illeti, az utolsó bejegyzés óta az évszakok is. Mondhatni, a honlapon adásszünetet tartottunk. Nem mintha nem történt volna semmi érdekes, csak éppen mindig volt jobb dolgunk mint a számítógép előtt való ücsörgés. Vagy éppen nem volt, de akkor meg lusták voltunk…

Mindjárt az elején tisztázzuk. Eltelt hat hónap az utolsó bejegyzés óta, de a nagy tervek tekintetében ugyanott tartunk ahol tavasszal. Tehát építkezni nem építkeztünk, de még a lovakat sem pateroltuk ki a pusztába, tehát sok dicsekedni-valónk nincs. Na jó, azért van egy kicsi. Ott van mindjárt a kert. Azzal azért, tekintve a megnövelt méretét, volt munka. Mondjuk lett is eredménye. A szépen termő hagyma, répa, bab, zöldborsó mellé rengeteg paradicsom és már-már feldolgozhatatlan mennyiségű cukkini termett. Mellette “szüretelhettünk” paprikát, patisszont, tököt, hátravan még a póréhagyma, a cékla és a padlizsán. A tavalyelőtt ültetett gyümölcsfáink közül a két meggy már idén termőre fordult -sajnos a madarak és nem a mi örömünkre-, illetve leszedhettük az első -és idén az egyetlen szem- almánkat is. És, hogy a fentebb lógó orral emlegetett tervekre is visszatérjünk egy pár szó erejéig, felvettük a kapcsolatot egy sokak által dicsért áccsal, aki épp mostanság készíti az árkalkulációt egy-két leendőbeli létesítmé-nyünkre, melyek közül néhány reményeink szerint már az idén megvalósul.

Biztosan megvalósult -ergo lezajlott-  az ötödik templomkerti búcsú. Pont egy hete vasárnap ismét csodaszép időben, a korábbi évekhez képest talán valamelyest mérsékeltebb érdeklődés mellett tartottuk meg ezt a szívünkhöz oly közel álló rendezvényt. A megjelentek a visszajelzések szerint jól érezték magukat, megjegyzem mi is, tehát megérte a belefektetett munkát. Készítgetünk egy zenés összeállítást az eseményen készült videókból, fényképekből, ha végeztünk vele itt mindenképpen közzétesszük. Ide kívánkozik egy másik örvendetes esemény felemlegetése is. Dunaszegen -felbuzdulva a “ladoméri” példán- augusztusban megtartották az első templomkerti búcsút. A nagyszerű hangulatú összejövetelre “vendégnépijátékosfejtörősember” minőségünkben minket is meginvitáltak és mi örömmel részt is vettünk rajta.

Végül a lovakrúl… A két miniparipa remekül viseli magát, amellett, hogy “angyalok” a gyerekekkel tényleg nagyon szépen tanulnak (velünk együtt), sőt amit sohasem hittem volna, Grafit is levetkőzte azt a bolondos szokását, hogy minden patatisztításnál ki akar rúgni a kertből. Róluk, a velük való munkáról illetve a velük kapcsolatos tervekről hamarosan külön bejegyzésben tervezünk foglalkozni.

Addig is egy ígéret: Ha minden összejön, nagyjából a tavalyi kondíciókkal újra kirándulást szervezünk, valamelyik októberi hétvégére. A célállomás egyelőre maradjon titok, hamarosan meghirdetjük.

Szó mi szó, valóban szégyen amit művelünk. Két hónap bejegyzés nélkül, erre nincs mentség. Meg sem próbálok magyarázkodni, ez “csúnya dolog” volt és kész.

A búcsú után az erdei iskolával kapcsolatos -az építési engedélyt és az aktuális pályázatot érintő -ügyeinkben merültünk el. Az engedélyt szeptember folyamán megkaptuk, így nagy reményekkel vártuk az októberi leader kiírást. Mikor azonban az megjelent és nekiláttunk összerakni a dokumentációt, a költségvetést, illetve felmértük a pályázat által támasztott követelményrendszert, lelkesedésünk hamar alábbhagyott. Hamar konstatáltuk, hogy az aktuális körülmények és feltételek mellett, ebbe bizony csúnyán belebukhatunk, így fájó szívvel lemondtunk arról, hogy most belevágjunk.

Hogyan tovább? Két lehetséges utat jelöltünk ki magunk előtt. Az első verzió szerint a jelenlegi terveinkkel próbálunk továbblépni, várva a jövőbeni lehetőségeket, pályázatokat. Kétségtelenül ez a változat az, amely a szívünkhöz közelebb áll, ugyanakkor ez tartalmaz több rizikót, bizonytalanságot, nem beszélve a vonatkozó költségekről.  A másik változat szerint újragondolva a terveket, kisebb beruházással egy jóval egyszerűbb -mondhatni nomádabb- táborhelyet hoznánk létre. Ez esetben az a lehetőség is felmerült, hogy az első időszakban (tehát akár már jövő nyáron) csak napközis táborként működne a tanya, a későbbiekben az infrastruktúrák folyamatos fejlesztésével, bővítésével folyamatosan állnánk át a “rendes üzemódra”.  Itt a tél, morfondírozhatunk eleget, mindenesetre a a döntést tavaszig meg kell hoznunk.

Ami magát a tanyát illeti, odakint nagyjából téliesítettünk mindent. A veteményest felszántottuk, területét -az idei remek tapasztalatainkon felbuzdulva -megkétszereztük. Utolsó mozzanatként még további gyümölcsfákat telepítettünk (diót, körtét, szilvát), majd nagyjából lezártuk a kerti teendőink sorát.

Régóta dédelgetett tervünk, hogy összehozzunk egy komoly kirándulást, már-már zarándoklatot Mátraverebély-Szentkútra, nemzeti kegyhelyünkre. Minthogy erre  terveink szerint augusztusban sor is kerül, az elmúlt hétvégén esedékes  családi program keretében Szentkútra is ellátogattunk, mintegy felmérve a terepet.

Gyermekként -és azóta is-, nógrádi nagymamával büszkélkedő unoka minőségemben számtalanszor megfordultam itt. Mindig lenyűgözött a  hely, eleinte talán csak vadregényességével, később történelmi múltjával, utóbb pedig semmivel össze nem hasonlítható szakrális hangulatával, illetve azzal a mély lelki békével, melyet a szentkúti bazilika tövében mindig megtapasztal az érkező.

Mostani látogatásunk július 17-re, a Kármel-hegyi búcsú időpontjára esett, ugyanakkor ezen a napon emlékeztünk meg először a nemrég boldoggá avatott  Scheffler János vértanú püspökről. A két esemény szép-komoly ünnepélyessége, a Schönberger Jenő szatmári püspök által celebrált szertartás, a vele érkező szatmári testvérinkkel és helyi zarándokokkal együtt töltött órák  különleges lelki élményt nyújtottak.

Ezt az élményt -ha minden igaz augusztus 21-én- mindenki megtapasztalhatja, amennyiben csatlakozik hozzánk, a Ladoméri Tanya Egyesület által szervezett buszos kirándulás erejéig. A részletekről hamarosan beszámolunk, de az esetleg felmerülő kérdésekre már most szívesen válaszolunk.

Minden  kedves barátunknak szeretetben teljes, áldott

ünnepet kívánunk!