Ladoméri Tanya

Régóta dédelgetett tervünk, hogy összehozzunk egy komoly kirándulást, már-már zarándoklatot Mátraverebély-Szentkútra, nemzeti kegyhelyünkre. Minthogy erre  terveink szerint augusztusban sor is kerül, az elmúlt hétvégén esedékes  családi program keretében Szentkútra is ellátogattunk, mintegy felmérve a terepet.

Gyermekként -és azóta is-, nógrádi nagymamával büszkélkedő unoka minőségemben számtalanszor megfordultam itt. Mindig lenyűgözött a  hely, eleinte talán csak vadregényességével, később történelmi múltjával, utóbb pedig semmivel össze nem hasonlítható szakrális hangulatával, illetve azzal a mély lelki békével, melyet a szentkúti bazilika tövében mindig megtapasztal az érkező.

Mostani látogatásunk július 17-re, a Kármel-hegyi búcsú időpontjára esett, ugyanakkor ezen a napon emlékeztünk meg először a nemrég boldoggá avatott  Scheffler János vértanú püspökről. A két esemény szép-komoly ünnepélyessége, a Schönberger Jenő szatmári püspök által celebrált szertartás, a vele érkező szatmári testvérinkkel és helyi zarándokokkal együtt töltött órák  különleges lelki élményt nyújtottak.

Ezt az élményt -ha minden igaz augusztus 21-én- mindenki megtapasztalhatja, amennyiben csatlakozik hozzánk, a Ladoméri Tanya Egyesület által szervezett buszos kirándulás erejéig. A részletekről hamarosan beszámolunk, de az esetleg felmerülő kérdésekre már most szívesen válaszolunk.

Egy korábbi bejegyzés során már megemlítettem a tervezett szigetközi elkerülő utat.  Ez a sokak által dédelgetett “projekt” (hmmm) már sok fejtörést okozott nekünk, hiszen az egyik bekötőút pont a területünkön keresztül -az újabb verzió szerint a területünk mellett- haladna. Többé-kevésbé megtanultunk együtt élni ezzel a problémával, de azért időről-időre komoly bosszúságokat okoz nekünk. Legutóbb épp a héten, hiszen az új rendezési tervet -mely pár napja emelkedett volna jogerőre- az utolsó pillanatban torpedózta meg a “mittudoménmelyik” hivatal (egy az eljáró harminc közül), azzal a felkiáltással, hogy a tervben nem biztosított a bekötőút számára a megfelelő szélességű nyomvonal.

Nem arról akarok most írni (majd talán holnap ), hogy ez újfent mennyivel hátráltatja a mi terveinket, sőt még azt sem fogom pedzegetni (pedig mennyire szeretném), hogy ez az út valószínűleg soha nem fog elkészülni. Tekintsük most úgy, hogy ennek a rémálomnak a megvalósulása, valamilyen oknál fogva (legyen az mondjuk egy elbabrált EU pályázat) mégis elérhető közelségbe kerülhet. Tehát mi a bajunk ezzel az úttal?

Tekintsünk rá a Szigetköz térképére. Egy 52,5 km hosszú, 6-8km széles szigetről beszélünk. A jellemzően kis méretű településeken -Győrtől Mosonmagyaróvárig- halad keresztül a 1401. számú “Szigetközi” út. Már ennyiből -a terület földrajzi adottságait tekintve- is badarságnak tűnhet egy újabb út beszuszakolása a -mondhatjuk- keskeny földterületre. De nézzük tovább. A tervezett elkerülő észak felől kerülné meg az alsó-szigetközi falvakat, összeköttetést teremtene Vámosszabadival valamint a “stratégiai” fontosságú Patkányossal. A nyomvonal javarészt szántókon halad (itt a tulajdoni viszonyokból adódóan komoly ellenállásra, várhatóan számos jogi procedúrára lehet számítani), Győrladamér közelében például elhalad közvetlenül a ritkaságnak számító és különleges természeti értéket képviselő Somos erdő mellett. Mind a mezőgazdasági, mind pedig az érintetlen területeken számításba kell vennünk a hazai viszonylatban is jelentős vadállományt fenyegető veszélyeket, valamint a beruházás megvalósulásával a növényvilágot érő káros hatásokat. Mindemellett  az érintett települések arculatát is negatívan érinti, hiszen a bekötőutak megkövetelt szélessége gyakorlatban azt jelentené, hogy egyes utcákat háztól-házig le kell aszfaltozni, megszüntetve a fasorokat, előkerteket.

Van-e létjogosultsága az útnak? Kétségtelen, hogy az elmúlt években az 1401.sz út alsó-szigetközi szakaszán megnövekedett a forgalom. Ennek időbeni megoszlása azonban érdekes aránytalanságokat mutat. Míg napközben meglehetősen gyér a forgalom, reggel hét és fél kilenc valamint délután négy és fél hat között jelentősebb autómennyiség terheli az útszakaszt. Mind a forgalom növekedése, mind pedig az eloszlásában megfigyelhető ingadozás a szigetközi települések szerkezetének elmúlt években lezajlott káros változásainak köszönhető. A települések lélekszámának növekedésével igazolt torz fejlődéselmélet az oka, számos egyéb káros hatás mellett, az alsó szigetközi települések  közlekedési problémáinak is. A településeket övezve, gyakran mezőgazdasági területeket művelés alól kivonva, úgynevezett “kertvárosias övezetek” jöttek létre, melyek gyakorlatban a közeli megyeszékhelyre ingázók rezervátumaiként funkcionálnak. Erről bővebben talán máskor.

Összességében úgy gondolom, nem tekinthetjük megoldásnak azt, hogy az elmúlt évek számos  átgondolatlan döntését egy alapvetően elhibázott, hatásait tekintve előreláthatatlan és visszafordíthatatlan koncepcióval orvosolják. Hogy mit hoz a jövő, előre nem láthatjuk. Egyelőre a terv csak terv és megvalósulására vajmi kevés az esély.

A két ünnep közötti időszak a csendes tervezgetés, és a dermedt tájon való bolyongás jegyében telt.

Tegnap aztán nekiveselkedtünk és “felzötyögtünk” a fővárosba, mégpedig a Csík zenekar elő-szilveszteri mulatságára. Gondoltuk, megérdemlünk egy kis kikapcsolódást, nos hát jobban nem is választhattunk volna. Ennek megfelelően -hogy más is élvezhesse ezt a csodálatos muzsikát- újévi köszöntőnkhöz egy Csík felvételt csatolunk.

Az idei évre nem marad más mint a jókívánságok:

Minden kedves barátunknak, szerettünknek, minden ismerős és ismeretlen olvasónak nagyon boldog  új évet kívánunk! Áldja meg a Jóisten a 2011-es esztendőt, adjon jó egészséget – jó kedélyt valamennyiünknek,  népünknek pedig hitet, reményt és erőt a megújulásra!

A hétvégét javarészt Gyirmóton, a Nemzeti Vágta regionális fordulója alkalmából szervezett rendezvényen töltöttük, minthogy az idén nyáron harmadik alkalommal sorra kerülő versenyt  már helyi selejtezők is megelőzik.

Maga a verseny számtalan vitát gerjesztett mind lovas, mind pedig hagyományőrző körökben,  elsősorban annak kapcsán, hogy az alapvetően a lovaglás népszerűsítésére létrehozott vetélkedés, a többszörösen módosított szabályokkal,  versenylovakkal induló profi zsokékkal valóban eléri-e a célját. Én inkább a szkeptikusok táborát erőssítem, úgy érzem, az alapvetően jó kezdeményezést alaposan elrontották azzal, hogy -talán a média, a szponzorok,  vagy a látványosság kedvéért- lehetetlenné tették amatőr versenyzők és hazai lófajták eredményes szereplését.

Ugyanakkor ezek a hibák a helyi fordulóban nem domborodtak ki annyira, hiszen itt “kicsiben”, inkább volt esély arra, hogy a lényegre, a lovas hagyományra helyeződjön a hangsúly, emellett a településeknek is lehetőségük nyílt bemutatkozni, illetve a fő futam mellett egyébb versenyszámokban is megmérkőzni egymással.

Mi mindkét nap, a reggeli sátorállítástól az esti sátorbontásig kint voltunk és úgy érzem, megfelelően képviseltük községünket. Több versenyszámban is elindultunk (pónivágta, traktoros, kötélhúzás, falu ördöge, íjászat), és előkelő helyezéseket is értünk el. Mindezek mellett korrekt kiállítási anyaggal mutattuk be a falu nevezetességeit, ezért külön köszönet illeti a két nap során velünk tartó kiállítókat.

Le kell vonnunk azonban bizonyos következtetéseket is. Tény, hogy nem sikerült megmozdítani a falut, a többség nem is tudott arról, hogy Győrladamér is indul a vágtán. Számtalan jó példát láthattunk, a teljesség igénye nélkül Écset, Kónyt, vagy Lipótot említhetnénk, mely településekről népes szurkolótábor is érkezett. Másik fájó pont a záró kultúrális program körüli herce-hurca. A “falu színeiben” fellépő Lengyel Dulcinea és társainak népdalcsokra ismét szépségesre sikeredett és megmentett minket attól a szégyentől, hogy nem tudunk valami értékelhető produkciót felmutatni. De hívhatjuk-e mindig őket, lehetnek-e mindig ők a megoldás és egyáltalán, nem elkeserítő-e az a kitöltetlen űr, mely a faluban a szervezett hagyományőrzés tekintetében mutatkozik. Komoly feladataink vannak e téren, mindenkinek akit zavarnak a fent felsoroltak. Nem egymásra kell mutogatnunk, vagy homokba dugva a fejünket megpróbálni észre sem venni a problémát, hanem szembefordulni a széllel, nekifeszülni és elindulni a helyes irányba.

További képek a Kisalföld Vágtáról

Bármilyen őrjítő, napjaink leginkább várakozással telnek. Ráadásul tisztában vagyunk azzal is, hogy még hónapok kérdése, míg az építkezésnek valóban nekirugaszkodhatunk. Egyelőre a tervezés stádiumában toporgunk, mellette pedig egy másik szállon a földterület besorolása körüli ügyek zajlanak. Ez utóbbival kapcsolatban tegnapelőtt számunkra kedvező határozatot hozott a település képviselőtestülete.

Gyakorlati tennivaló hiányában úgy döntöttünk, a szombati napra szabadságot veszünk ki és csatlakozunk a Magyar Évezredek által szervezett kiránduláshoz. Nem bántuk meg, remek időben, jó társaságban járhattuk be a Pénzesgyőr és Bakonybél közötti túraútvonalat.

Képek a bakonyi kirándulásról

Vasárnap lezajlott a búzaszentelői szertartás. A szentmise ezúttal rendhagyó módon 15h-kor kezdődött és körmenettel ért véget. A búza megáldására egy falumenti táblánál került sor, idén -nem úgy mint előző évben- gyönyörű időben. A szertartás után a templomkertben gyűltünk össze egy kis beszélgetésre, süteményezésre, koccintásra. Köszönet illet mindenkit, aki étellel-itallal, vagy a szervezésben való részvételével hozzájárult ehhez a remek délutánhoz.

További képek a Búzaszentelőről…

Balázs a földmérő, igéretéhez híven, tegnap kijött hozzánk és kitűzte az udvar határait, ugyanakkor pontosította az egész terület valamint az út kijelölésére kitűzött karókat. Ezután persze a mai napon illet ezekhez igazítanunk egy-két elcsúszott karót, valamint végre be kellett fejeznünk az út legvégének kipucolását. Megtettük.