Ladoméri Tanya

Persze bolondos a névválasztásunk, és sokan -akik nem ismernek minket, vagy nem nézegetik ennek az oldalnak a korábbi bejegyzéseit- fel is teszik a kérdést: milyen tanya?

A kerti szerszámtároló

Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy az egyesület publikus tevékenységei valóban a “szellemi műhelyhez” köthetők, és a célközönséggel való találkozásainknak egyelőre nem “A” tanya, hanem folyamatosan változó helyszínek adnak teret. Mindez azért, mert magán a tanyán a feltételek még nem adottak a különböző jellegű események lebonyolításához. Visszaolvasva a sok évvel ezelőtti bejegyzéseket, az akkori terveink szerint komoly infrastruktúráknak kellene már készen állnia a területen. Mostani eszünkkel azonban, látva hogy honnan, hová jutottunk, nem lehetünk elégedetlenek az alább felsorolt eredményekkel.

A "tároló és a beülő"

Első lépésként évekkel ezelőtt a földterület besorolásának megváltoztatása, megosztása, rendezési terv-módosítás mellett kis veteményeskertet hoztunk létre, gyümölcsfákat ültettünk. A kert évek óta ellát bennünket minden jóval s habár nem biztosítja az áhított önfenntartást, a sok nyert tapasztalat mellett egy-egy zöldségféléből az éves fogyasztásunk jelentős hányada megterem benne. Az elmúlt évek során gyümölcsfáink is elkezdetek termőre fordulni (az almafa esetében kutyáink nagy örömére, ők ugyanis a gyümölcs labda formáját is tudták értékelni), idén már “bokros” növényeken (ribizli, egres) a sor.

Korábban beszámoltunk arról is, hogy komoly tervek készültek egy erdei iskolaként szolgáló épületre, amelyre még az építési engedélyt is sikerült beszereznünk. Mind a mai napig jó döntésnek tartjuk, hogy nem vágtunk bele, noha ígéretekkel el voltunk halmozva a jelenlegi pénzügyi környezetben nagyon rizikós (és nem utolsósorban nem finanszírozható) vállalkozás lett volna. Két évvel ezelőtt tehát úgy döntöttünk, hogy kisebb (tanyaléptékű)  beruházásokkal igyekszünk minél többet kihozni a lehetőségeinkből. Mivel az ezzel járó adminisztrációt igyekeztünk a minimumra csökkenteni, a helyi és országos építési előírásoknak megfelelően olyan építményeket terveztünk, melyek engedélyeztetési eljárása  a legegyszerűbb. Itt jellemzően az épület paramétereire -magasság, alapterület, újabban légköbméter- és felhasználási módjára kell gondolni. Így épült meg a kis kerti beülő, szalonnasütő hellyel, a későbbi már engedélyköteles épületeink prototípusául szolgáló  48 négyzetméteres tárolóhelység, a kerti szerszámtároló és legújabban (még folyamatban) az istálló.

Új házak készűltek a kutyáknak is...

A közművek vonatkozásában felemás helyzetben találtuk magunkat. Az elektromos áramot jelenleg akkumulátorok, illetve (alkalomszerűen) egy aggregátor  biztosítják, jelenlegi igényeinket száz százalékban lefedve. A víz- és csatornahelyzet csak félig-meddig  tekinthető megoldottnak. Jóllehet a területünk falu felé eső végén nyíló utca (mely közmű-csatlakozást biztosított volna) kivitelezése érdekében kisebb földterületet térítésmentesen átadtunk az önkormányzatnak a “projekt” egyelőre elhalt. A szennyvízkezelés érdekében bekötöttünk egy a vonatkozó szabályzóknak megfelelő tartályt, az öntözővizet a területen régóta megtalálható kis teljesítményű kút biztosítja, az ivóvizet pedig hordjuk magunkkal.  Ezt a problémát úgy tűnik csakis egy ivóvízkút fúratásával tudjuk megoldani, de az azzal jár hercehurcától, na meg a költségektől már előre fáj a fejünk.

Épül az istálló

Ami várható… Az istálló befejezése után, a “kicsilovak” kiköltöznek a tanyára. Ez persze feltételezi a kerítésrendszer megerősítését, illetve a karámnak szolgáló terület kijelölését.  A nagyobb léptékű beruházásokat illetően, ennyi év kijózanító tapasztalatinak birtokában nem mernék nyilatkozni. Mindent a maga idejében. Mindenesetre bízunk benne, hogy jövőre lesznek olyan alkalmak, amelyekre hazaköltözik az egyesület és végre “a tanyán tanyázhatunk”.

Szinte pontosan egy éve rendeztük az első lombbúcsúztató kirándulást, és akkor valódi -kicsit ködös, kicsit nyirkos- arcát mutatta az ősz. Idén már napokkal előre sejteni lehetett, hogy igazi kirándulóidőben lesz részünk és várakozásaink beigazolódtak.  Csodálatos, napsütéses időben gyülekeztünk az iskola előtt, hogy belevágjunk a falut délkelet felől megkerülő -tehát a tavalyival pont ellentétes oldalon haladó- kisded túránkba.

Huszonöten gondolták úgy, hogy túrabakancsot húznak ezen a szombat délelőttön, és bár a létszám ideálisnak mondható, a korosztályok közötti megoszlást figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a csapatunkban bizony alaposan felülreprezentáltak voltak gyerkőcök. Mindössze hatan voltunk felnőttek ami alaposan lenyomta a tavaly sem túl magas átlagéletkort.

A falut a lovarda mellet hagytuk el, és a Mosoni Duna töltésén a folyásirányt követve haladtunk tovább. A csónakkikötőnél a folyóval együtt mi is elkanyarodtunk a töltéstől, és mezőgazdasági utakon haladva tartottunk a túloldalon fekvő Kunsziget irányába. Alig egy óra múltán megtartottuk első, falatozással töltött pihenőnket, majd a folyó kanyarulatát követve az ártéri erdőben kalandoztunk egy keveset. Az erdőből kiérve észak felé vettük az irányt és lassan újra elértük a töltést. Tekintettel a fiatalabbak fizikai teljesítőképességének korlátaira, ezen a ponton felajánlottuk a rövidebb út lehetőségét a csapatnak, amelyet azonban mindenki leszavazott. A töltésen így Győrzámoly felé vettük az irányt ahol is a csatorna melletti útra tértünk rá s azon haladva -a szigetközi utat keresztezve- tettünk meg újabb másfél kilométert. A kanális hídjánál most már valóban hazafelé fordult az utunk, s a bányató mellet elhaladva ballagtunk be a faluba.

Mindent egybevetve idén is jól sikerült kis túrát tudhatunk magunk mögött, minden elismerésünk azoké a kisgyermekeké, akik hősiesen bandukolták végig azt a távot, amely sajna sok felnőttnek is nehezére esett volna. A csapat lelkesedése alapján, további túrajavaslataikat mérlegelve bizton állíthatjuk, hogy ezúttal nem kell újabb egy évet várni hasonló jellegű rendezvényre.

A tavalyi árvíz nyomán régen esedékes gátrekonstrukcióra került sor az Alsó-Szigetközben, melynek során megmagasították, megerősítették a gátakat, s egy kellemes bónuszként keskeny, a mindenhová kihelyezett táblák szerint csak kerékpárosok és motorkerékpárosok által használható aszfaltutat húztak a tetejére.

Tegnap volt a harmadik alkalom, hogy munkából hazafelé ezt az útvonalat választottam, és összességében nagyon elégedett vagyok vele. Az útról egy rövid videót is készítettem (telefonnal, ezért a néhol gyatra minőség), mely alább megtekinthető.

Rögtön le kell szögeznem: A kerékpárút még nincs teljesen kész, egyelőre Győrzámolyig közlekedhetünk rajta, és útközben is akad egy kétszáz-méteres aszfaltozatlan szakasz. Az sem titok, hogy ez az útvonal a meglévő kerékpárútnál jóval hosszabb, minthogy a gát a folyó vonalát követi. Az Újfalu és Zámoly közötti kanyar például olyan hosszú, mintha sohasem akarna véget érni . Arról nem beszélve, hogy milyen amikor fúj a szél (második erre-tekerésem során volt benne részem), bizony akkor megizmosodik az ember mire hazaér.

DE… az út elkészült szakaszai tökéletes minőségűek (ez a régiről ugyebár nem mondható el) és egyelőre nem túl látogatottak, tehát ideális időjárási viszonyok mellett lehet hasítani rajta.  Azt kell, hogy mondjam, hogy ha az út teljesen kész lenne, szélcsendes időben, plusz három-négy kilométer ide vagy oda- nagyjából ugyanannyi idő alatt lehetne hazavágtázni, mint a másik alternatívát választva. Arról nem beszélve, hogy a környezet nagyon szép, egyik oldalon a folyó, másikon erdős területek és szántók váltakozva. És persze csend van.

Érdemes kipróbálni, egyetlen negatívumként azt említeném meg, hogy Zámolyon, az utolsó lehetőségnél, ahol le lehet térni, nincs jelezve, hogy “ne tekerjél tovább mert párszáz méter, oszt vége az útnak”, így elsőre -mint én is- könnyen zsákutcába teker a tudatlan kerékpáros. Akkor aztán ha nincs kedve visszatekerni (tapasztalatból mondom, inkább legyen), zötyöghet mire eléri a következő elágazást.

Alighogy közzétettük itt a honlapon a VII. templomkerti búcsúról szóló beszámolónkat, minden tartalom eltűnt az oldalról. Teljesen váratlanul ért minket és be kell vallanunk tanácstalanul állunk a történtek előtt. Az ok ismeretlen, minthogy nem vagyunk nagy szakértői az internetnek az sem kizárt, hogy szerkesztés közben követtünk el valami végzetes hibát (bár a honlap szerkesztőfelületén nincsen “mindent töröl, ne nyomd meg” feliratú nagy piros gomb).

Peti barátunk -akinek ezt az oldal köszönhető- megnyugtatott, hogy nincs veszve minden az utolsó biztonsági mentés előtti állapot visszaállítható, és íme bizonyságul, több mint ötven bejegyzés újra elérhető. A 2014-ben születettek azonban nem, aminek az az egyszerű oka, hogy nem is nagyon (a biztonsági mentés előtt egyáltalán nem) voltak. Ennek okait már egy korábbi bejegyzésünkben/ http://www.ladomeritanya.hu/?p=562 / elemezgettük, s lám…

Mindenesetre, hogy a 2014-es eseményekről is legyen bejegyzés egy-két rövidebb összefoglalóval igyekszünk majd felidézni az év történéseit.

Jó ideje tervezzük már, hogy helyi séták, kisebb túrák szervezésével is bővítjük a repertoárunkat, egyrészt mert bármikor szívesen kimozdulunk a “zöldbe”, másrészt pedig a környéken tett kirándulások eredményeként – összhangban az egyesületünk célkitűzéseivel – a résztvevők jobban megismerhetik régiónk természeti és építészeti emlékeit.

Első alkalommal egy gyermek kompatibilisnek szánt 10 kilométeres távot céloztunk meg, afféle szombat délelőtti családi programként. Az október 12-re tervezett kirándulás teljesítésébe – az azt megelőző mérsékelt érdeklődés után – ideálisnak mondható 19 fővel vágtunk bele. Lehet felszisszenni, hogy ezért ugyan kár volt a nagy felhajtás, jómagam úgy vélem, hogy ennél sokkal nagyobb létszámmal – anélkül, hogy a természeti környezetbe nagy csinnadrattával bele ne rondítsunk -  ezt a túrát nem lehetett teljesíteni. Továbbgondolva a kérdést, egy komolyabb, mondjuk 30 kilométert meghaladó távon még ez a létszám is soknak tűnhet (már amennyiben együtt akar maradni a csapat).

A fentiek fényében tehát optimális létszámmal indultunk el a ladaméri iskola elől reggel kilenc órakor. A Rákóczi úton hagytuk el a falut, majd a kijelölt tanösvényt követve elértük a Somos-erdőt. Sajnos a tanösvény nem túl karbantartott, bár ez csak fokozta túra vadregényességét és valójában nem is zavarta volna a csapatot, ha a jelölt út az erdő határán nem ért volna véget. Ezzel a problémával már szembesültünk az egy héttel korábbi túrabejárás alkalmával, egy erre tévedő idegen turista viszont legalábbis bosszantó helyzetbe kerül. Ennek a remek projektnek (…) az esete kiválóan szimbolizálja az esztelenül kiírt és az esetenként jó szándékkal  de átgondolatlanul megpályázott (gyakran a  kiíró és a pályázó részéről is csupán önigazolásnak nevezhető) pályázati lehetőségek esetét. Ne lepődjünk meg rajta, hisz a szelíd völgyeket átívelő völgyhidak, homokdűnékbe vájt alagutak, harminc centiméteres kilátók és ezek szerint a semmibe tartó tanösvények országa vagyunk.

A erdőből kiérve ki-ki vérmérsékletéhez igazodó útvonalon, ilyen-olyan akadályokat leküzdve kivergődött az erdőszéltől 300 méterre haladó földútra, amelyen szántók között haladva lassan megközelítettük Dunaszeget. A faluba beérve a Pataháza majd a Fő utcán megközelítettük első pihenőhelyünket, a helyi horgászegyesület által gondozott -és szépen karbantartott – tavacskát. Az itt elköltött tízórai után nekivágtunk az innen csak egy ugrásra található Morotva tó ( csak az érdekesség kedvéért: hossza 2,1 km, átlagos szélessége 200 m, területe 42 hektár, átlagos vízmélysége 2 m, víztérfogata 840 ezer m³⁾ megkerülésének. A tó északi csücskében található kilátó mellet ismét megálltunk kicsit szemlélődni, majd kényelmes menetben közelítettük meg a szigetközi főúttól, csak néhány méterre, egy kisebb erdőcsoport rejtekében megbúvó Vörös-körösztöt. A helyhez, az emlékkereszthez fűződő legendák, tudnivalók elolvasása, megbeszélése után -minthogy utunk végéhez közeledtünk – a kis csapat lassan bebandukolt Győrladamérra.

Ez a kirándulás remek példa arra, hogy nem kell messzire mennünk a falutól, hogy számtalan szép és általunk talán korábban nem is ismert dolgot, értéket fedezzünk fel és még mennyi vár arra, hogy felfedezzük.

A képek: https://picasaweb.google.com/viktor.nyers/LombhullatoTura2013

Lám, a bejegyzés címében említett facebook revolúció a honlapunkat sem kímélte. Hiszen, míg az említett közösségi oldalon található elérhetőségünkön( https://www.facebook.com/LadomeriTanya?ref=hl ) folyamatosan szaporodnak a bejegyzések, a régi oldalunkat szép lassan magára hagytuk. Köszönhető ez egyrészt annak, hogy a facebook-os eléréseinket nyilván egyszerűben tudjuk kontrollálni, másrészt a bejegyzések szerkesztés, azok publikálása kevésbé körülményes, végül de nem utolsósorban semmibe sem kerül.

Tény ugyanakkor, hogy több barátunk is jelezte, ódzkodik a közösségi oldalakon való megjelenéstől, azok böngészésétől, így a honlapunk elhanyagolása őket gyakorlatilag kizárja az egyesület ügyeiről tájékoztatott személyek köréből. így a jövőben a két információs csatornát – amíg az anyagilag nem jelent komolyabb megterhelést – megpróbáljuk párhuzamosan működtetni.